Berki Viola (Kiskunhalas, 1932. május 5. – Kiskunhalas, 2001. március 26.) grafikusművész emléke
Nagy László: Viola rajzai (1972)
Úgy láthatok Violára hogyha nézek írott képre. Kitálalva itt a hattyú feketére sütött vére.
Föltekinte csokros fára, ahány asszony, annyi szoknya, cifra zsivány függesztette, hogy lábukkal harangozna.
Hó nem lehet egymagában, kormot fújnak rá a kürtök, csípők, hajak farsangjára hág a csonka gyász-csütörtök
Viola a bibliásom, tábor indul, mennyi lábnyom, göndör főkön ül Jehova, ring mint ruganyos díványon.
Tart a menet mindörökké, megtűzdelve tőrrel, érccel, fegyverek közt érvelünk mi az Énekek Énekével.
Higgyük-e, hogy itt a hajnal, ha jön fölnyitott erekkel? S fölfordul az üveghintó nagy kokárda-kerekekkel?
Nyúlfület a holdvilágba, bölényt a megbontott ágyba, drámát agyvelőnkre himez Viola kezének árnya.
79 éve született és 10 éve hunyt el Berki Viola. Régi, halasi, református famíliák: a Gyenizsék, a Berkik, a Thormák és a Bulcsúk leszármazottja. Családjának Tázlár és Kötöny puszták környékén volt birtoka. Ő maga így emlékezett vissza erre: „1932-ben születtem Kiskunhalason. Családunk mind apai részről, mind anyai részről ősi halasi családnak számított. Szívesen dicsekedtek kiskun mivoltukkal, noha mind a Berki, mind a Gyenizse ősök a török kiűzése után Baranyából települtek be. (…). Mondták, hogy születésem évében, 1.000 hektó bor termett. A borosban hatalmas hordók is voltak a végükön kis ajtókkal, ezen keresztül tudtak a hordóba emberek bemászni a borkő lekopácsolása miatt. Mesebeli érzés volt bemenni a félhomályos borosba, amikor a nagy hordók kis ajtaján halvány fény szűrődött ki, belül egy ember kis csákánnyal kaparta le a borkövet, a világítást egy viharlámpa adta: csodás, meleg fénye nem e világból való bensőséges hangulatot árasztott.” A rajz már kora gyerekkorától vonzotta: „A rendszerint október végéig tartó szüretek miatt a tanyai iskolába kezdtem a tanévet. (…) Visnyi tanító úr szívesen vette ezt a tevékenységemet, sőt szólt a szüleimnek, hogy adjanak művészeti pályára, nekem meg azt mondta, „bottal fogom magát elverni, ha nem megy művésznek.” Nagy hatással voltak rá személyes ismerősei, az anyai ágon rokon Thorma János festőművész, illetve édesapja barátja Pándy Lajos. A halasi református leánypolgáriból a Szépmíves Líceumban tanult, majd a Képzőművészeti Főiskola növendéke volt, Fónyi Géza osztályában. 1951-ben egy évre az ország összes felsőoktatási intézményéből kizárták családja származása miatt. Ekkor festi meg a Szilády Áron Gimnázium régi tanárainak arcképét. 1958-tól, a diplomaszerzés után magánéleti és művészi kiútkeresés évtizedei jöttek számára. Nem találta helyét a „modern művészeti” irányzatokban. Az Óbudai hajógyárban és különféle művésztelepeken rajzolt és festett. Szemléletmódját a szentendrei festők Barcsay Jenő, Miháltz Pál és Balogh László formálták jelentősen, akik a motívum és valóság ábrázolásának egyedi lehetőségeit mutatták be neki. Erről a következőket vallotta: „Rájöttem, hogy a festészet nem számtanpélda, rájöttem, hogy a modern kép a szabadságot jelenti. Rájöttem, hogy a dolgok, formák szabályok egymásból következnek. Szerettem volna újra azt kifejezni, amit régen. Kifejezni az úgynevezett tartalmakat, de nem tudtam. Előbb ki kellett kísérleteznem, hogy mi a szín, mi a forma, a kompozíció. (…) Úgy éreztem, hogy nem az a dolgom, hogy ezt vagy azt a házat átírjam jó vagy kevésbé jó technikával. Próbáltam állatokat festeni, meg elképzelt tájakat. Észrevétlenül abba az irányba fordultam, ami nekem a legizgalmasabb volt mindig. Vagyis a történelem és az általam elképzelt keleti világ. Egyik téma jött a másik után. Olyanok, amelyekről sohasem gondoltam, hogy a festészet nyelvén is kifejezhetők. Egyszerre nagyon sok félelmet leküzdöttem. Az irodalmiság vádjától és a perspektíva megtanult törvényeitől való félelmet.” Az 1960-as években szovjet területeken megismerte az orosz kolostorok és kisvárosok művészeti ábrázolásait. Későbbiekben hatottak rá jugoszláviai utazásai is, az ottani történelmi tájak, épületek. 1969-től illusztrációkat készített könyvekhez, 1972-től újságokba grafikákat rendeltek tőle. Az 1970-es évektől rézkarcokat, a 1980-as évektől szitanyomatokat csinált. Nagy László, Gross Arnold és Kondor Béla köréhez tartozott. Művészetét a narratív jelleg és saját fantáziája mellett bibliai és történelmi események befolyásolták a leginkább. Hatottak rá a kiskunhalasi élet, közélet, életmód vonatkozásai, elemei is.
*Főbb művei: Rezervátum, 1962; Hellász 1964, Szent Kleofás, 1964; Hellász, 1964; Régi magyar vadászat, 1971, Állványozók 1975., Hobbikertészek, 1977; A varázslók völgye, 1979; Mátyás király állatai körében, 1989, Ostiai csend, 1992; Odaát, 1993. *Főbb könyv illusztrációi: Arany János: Családi kör, 1972., Varga Domokos: Erdei esztendő, 1973, Kármán József: Fanni hagyományai 1974., Gárdonyi Géza: Isten rabjai, 1974., Széphistóriák, 1975., Kányádi Sándor: Farkasűző furulya, 1979., Széphistóriák, 1975., A Szögkirály (cigány népmesék), 1977., Biblia, Ószövetség - Zsoltárok könyve, 1977., Arany János: Balladák, 1979., Mezey Katalin: Kivala Palkó Nemlehet országban, 1999.
*Főbb elismerései: Munkácsy-díj (1975); Szegedi Nyári Tárlat díja (1978, 1980); Érdemes művész (1984); Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje (polgári fokozat) (1994); Kiskunhalas város díszpolgára (1995); Magyar Művészeti Akadémia Arany-díja (2000).
Végső István
MEGHÍVÓ
Ludwig Martin, kronachi festő kiállítása a Végh-kúriában.
"Kronachi séták"
címmel 2011.05.06. és 2011.06.18. között látogatható kedd-szombat 9,00-15,00 között.
Martin Ludwig
Martin Ludwig a testvérvárosunkban, Kronachban él és alkot. Nős, négy gyermek édesapja.
„Galerie Ambiente”néven 1987-ben nyitotta meg a frank városban első műtermét.
1989-ben ezt követte egy második galéria Kulmbachban.
A festőművész 1995-ben vált széles körben ismertté, amikor közzétette az egyedi felfogású, jellegzetes hangvételű, toszkánai motívumok alapján készült képeit.
Műveit kiállította bel- és külföldön egyaránt, New Yorktól Brazíliáig. Képeit köz- és magánépületekben láthatták az érdeklődők. A kedvező fogadtatás mindig további nagyszerű munkák megalkotására sarkallta őt.
A festészet iránti szeretete már gyerekkorában megmutatkozott.
A Karib-szigeteken és Dél-Amerikában folytatott tanulmányútjai, természetszeretete és a színek iránti kiváló érzéke határozzák meg festői stílusát.
Szereti a változatosságot és ragaszkodik a művészi szabadságához. Egy új kihívás, a színekkel való kísérletezés, a hagyományos ábrázolásmóddal történő szakítás mindig további inspirációt ad számára.
1988 óta magán festőiskolát működtet gyerekek számára Kronachban. Miután megszerezte az ehhez szükséges szakirányú képesítést, 2001-től felnőtteknek is tart kurzusokat. Festéssel egybekötött utazásokat, kirándulásokat szervez rendszeresen.
2010-ben művészeti- és kreatív terapeuta diplomát szerzett. Ez a képzés újabb élményekkel gazdagította művészetét. Sokoldalúsága egyre intenzívebben mutatkozik meg, legyen az akár a speciális gyógyító- és wellness-festészet, akár más önkifejezési forma.
Jelenleg aktívan foglalkozik az építészettel.
Munkáit akril, olaj, akvarell és pasztell technikával készíti.
Kiállításai 2011-ben
Nürnbergi repülőtér, Terminal 2 - Városi látképek - Nürberg - Rio
Kiskunhalas, Végh-kúria - Kronachi séták
München, Galerie Ruczika – Városképek
Kulmbach, Galerie Ludwig – Barangolás Kulmbachban
MEGHÍVÓ
Fantázia - A csodák világa
Sok szeretettel meghívjuk Önt és kedves ismerőseit a Halas Galériába, Szalai József művész-tanár kiállítására.
A megnyitóra 2011. március 31-én, csütörtökön 18,00 órakor a Végh-kúriában kerül sor.
Az alkotásokat bemutatja a művész, a kiállítást megnyitja Király Gábor a Művelődési Központ igazgatója. Közreműködnek: Gallina Réka Csenge versmondó és Harangozó Nikoletta gordonka-előadóművész.
A kiállítás május 5-ig tekinthető meg, keddtől-szombatig naponta 9,00-15,00 óra között.
ÉLETRAJZ
Szalai József 1955-ben Kiskunhalason született. Zenei tagozatos általános iskolában találkozott először a művészetekkel. Szegeden a képzőművészeti szakközépiskolában keramikusként folytatta tanulmányait. Érettségi után biológia-rajz szakos tanári diplomát szerzett. Visszaköltözve szülővárosába családot alapított. Már munka mellett végezte el az egyetemi filozófia szakot esztétika tagozaton. 1997-ig városa több oktatási intézményében tanított. Fazekas Gábor utcai Általános Iskolai Diákotthon, Dimitrov téri Általános Iskola, Szilády Áron Gimnázium, Kertvárosi Általános Iskola, Garbai Sándor Szakképző Iskola.
Eddigi élete a művészetek szeretetével és tanulmányozásával telt. Legelőször, 1972-ben Gyulán, az Erkel Diákünnepeken nyert elismerést – ezüst- érmet - kerámia munkáival. Azóta sokszor és sok helyen vették szívesen kiállításait. Grafikával, festészettel, de elsősorban szobrászattal foglalkozik. 2002-ben két hónapot töltött Bajorországban, ösztöndíjasként részt vett a Landesgardenschau Kronach 2002 Kertepo Homokkő Biennáléján. 2004-ben Kiskunhalas testvérvárosa, a szerbiai Magyarkanizsa emlékdombján avatták fel Két egytestvér című szobrát. 2006-ig kizárólag művészeti tevékenységet végez.
2006-tól 2009-ig a Halas Galéria vezetője. 2008-ban a Bajor Internationales Kunstprojekt „Holzart XII” meghívott, Magyarországot képviselő szobrásza.
Jelentősebb munkái:
Szelek szárnyán – 1985.- 9 m-es festmény – Kiskunhalas, MÁV Művelődési Ház
A Halas Galéria szeretettel meghívja Önt és kedves családját Molnár Mária-Eti, vajdasági festő- és költőnő tárlatára. Kiskunhalas testvérvárosának Magyarkanizsa művészének kiállítását
2011. február 04.-én, pénteken 17,00 órakor
Jekő Attila alpolgármester nyitja meg a Végh kúriában.
Megtisztelő részvételére számítunk, üdvözlettel
Halas Galéria Bajcsy-Zsilinszky u.5.
Molnár Mária-Eti képeit a NetGalériánkban is megtekinthetik!!!
Kiállítást megnyitják: dr. Körmendy László orvos és F. Nagy József ny.tanár.
Kiállítás 2010. november 18-ig látogatható.
Mesterségek mesterei – fotókiállítás
Halas Galéria – Végh-kúria, 2010. augusztus 19. – szeptember 18.
A Kiskunhalasi Művelődési Központ, a Halas Galéria és a Pásztortűz Egyesület „Közkincs programban” megvalósuló Tulipános Láda projektjének portrékiállítása.
Régi mesteremberek, ritka foglalkozások, kihaló szakmák egykor nélkülözhetetlen hivatások szinte utolsó képviselői szólaltak meg, adták át történeteiket, élettapasztalataikat az adatgyűjtés folyamán.
Szűcs Károly fotóin megelevenednek a régi mesterek és a még utolsóelőtti pillanatban készült interjúk alakjai. Átadva ezzel is azt a csipetnyi halasi múltat, ami számunkra mégis hatalmas kincseket rejt magában.
Mert hagyományaink csak akkor élhetnek tovább, ha megmutatjuk azoknak, kiknek kezében a jövőnk…
A Tulipános Láda projekt résztvevői:
Sarok Krisztián kistérségi referens
Szűcs Károly művészettörténész
Végső István történész
www.tulipanoslada.hu
Pléhkrisztus és szamárkóró - Bodor Miklós emlékezete
Bodor Miklós (1925-2010) 1991-ben költözött Kiskunhalasról a Vas-megyei Kámba, egy nagy kertben több kis házból álló, kies lakhelyre. Magával vitte a bugaci barangolásai során megmentett, három méter magas, keresztre feszített pléhkrisztusát és még valamit, ami a kiskunsági éveinek egyik legfontosabb emléke volt. Egy kék szamárkenyér – más szóval szamárkóró palántáját. A szamárkóró, ez a színes, tüskés virágú, szúrós levelű gyomnövény a Homokhátság egyik jellegzetes lakója, amely jól tűri a szárazságot és a hideget, meleget. Kámban a rozsdás pléhkrisztus és a szamárkóró is Miklós kertjében talált új otthonra. Az immár gaugueni színekben, sárga-vörösben pompázó pléhkrisztus az utca melletti házoldalon lett újra felállítva, hirdetve, hogy a ház lakói nem mindennapi emberek, míg a szamárkóró a dísznövényekkel díszített kert közepén virágzott ki tavasszal.
Bodor Miklós önazonosságának jelképe ez a két tett. A kopott, ócskavas telepre szánt szobrot újra festette, és az út mentén felállítva ismét visszaadta annak méltóságát, de a tüskés gyomnövény dísznövények fölé emelése is Miklósra oly jellemző gesztus. És még több is annál: meglátni az értéket és szépséget a haszontalan, mihasznának ítélt dolgok között. Érték- és szépség újrateremtés. Ez nem csak emberi, de művész hitvallása is volt Miklósnak. Ám mindezt a legegyszerűbb eszközökkel, minden sallangtól mentesen tette. Nem csak morális szépség, de ezzel egyenrangú esztétikai tisztaság sugárzik Miklós tetteiből. Alkotó művészként is ennek megfelelően jutott el saját stílusa kidolgozásáig, a légies, áttetsző vonalakból szőtt grafikai látásmódig és ez a belső késztetettség vezette művei, képsorozatai nagy témáinak felkutatásához is.
Bodor Miklós 1925 június12-én született a Tisza-menti Nagykörűn. A művészi alkotás varázsa már kisgyermek korában megérintette. Az iskolában és otthon, édesapja asztalos műhelyében szívesen rajzolt, ám a művészet titkos, mágikus hatalmából először akkor értett meg valamit, amikor Edvi Illés Aladár festőművésszel találkozott."… rajzolni, rajzolni, rajzolni… Kisgyermekkorom óta nem hozott lázba más, csak ez. A ceruza és a papír volt minden szenvedélyem, bánatom és örömöm. A szegényparasztok kemény életét éltük, alig tudtam hozzájutni a legelemibb kellékekhez is, de ha rajzolhattam, minden nyomorúságomat elfelejtettem” – írja.
Miklós az ötvenes évek elején acélszerkezet technikusként került Kiskunfélegyházára. Itt kezdett komolyabban festeni, majd helyi kollektív tárlatokon mutatkozott be. 1958-tól az ipari tanulók részére megszervezte és vezette a Holló László Képzőművészeti Kört. A kör bugaci kirándulásaihoz, múzeumlátogatásaihoz mások is csatlakoztak, így a tagokból, valamint néhány művészetek iránt érdeklődő fiatal értelmiségiből egy tágabb szellemi műhely alakult ki. Miklós 1963 nyarán rajztanár-népművelői diplomát szerzett Szegeden, majd ezt követően a félegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatójává nevezték ki.
A hatvanas évek közepén tanyát bérel és itt az alkotás magányában dolgozik, valamint a bugaci ősborókásban és a megye más vidékein tett barangolásai során elkészíti első önálló grafikai lapjait. A Tiszatáj, a Forrás majd 1972-ben Művészet közli grafikáit. 1973-ban Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára meghirdetett országos pályázaton a megosztott harmadik díjat nyeri el.
Életét és művészetét befolyásoló sorsdöntő találkozásra 1979-ben Szankon kerül sor. Egy kiállításon közelebbi ismeretségbe kerül élete asszonyával, Zsófival. A találkozást követően úgy döntenek, hogy korábbi életüket feladva egy új, közös jövőt kezdenek. 1980-tavaszán Móricgát határában vesznek egy tanyát és kiköltöznek a pusztába. Miklós itt az új és megértő társsal az oldalán végre megvalósíthatta gyerekkori álmát, azt hogy csak az alkotásnak éljen. Pár évvel később erről az időszakról így nyilatkozott: "Személyes életemben óriási változás történt. Ötvenöt éves voltam, amikor beláttam: végre a saját életemet kell élnem. Alkotni! De nem csak úgy mellékesen. Öt évvel a nyugdíj előtt otthagytam az állásomat és kiköltöztem egy Szank környéki tanyára. Nem menekülés volt ez. Szerettem volna megszületni, mielőtt meghalok. Feleségemmel szinte mindenünket feladtuk, hogy e terv megvalósuljon. Ezt tartom eddigi életem legnagyobb vállalkozásának. A fő feladat a világ újrafelfedezése volt.” Bodor Miklós mind magánéletében, mind művészként haza érkezett.
1982 januárjában elnyerte a Bács-Kiskun Megyei Tanács ösztöndíját, ami alapján a Kiskunsági Nemzeti Park területén lévő növény és állatvilág, valamint a táj jellegzetességeinek grafikai megörökítését kapta feladatul, kiegészítve ezt az itt található népi- és vallásos emlékekkel. Az ösztöndíj azonban csak átmenetileg oldotta meg az anyagi problémákat. Ezért, amikor 1984 tavaszán, Kiskunhalason bérlakást ajánlottak számukra, rövid gondolkodás után felcserélték a civilizációtól alig érintett, mindentől távol eső bugaci életteret a kisváros nyújtotta viszonylagos kényelemre.
Kiskunhalas mindkettőjük számára alapvetően új környezet volt, de Miklós folytatta a kiskunsági tájat megörökítő, több mint 50 lapot számláló "Kék szamárkenyér keservei-örömei" című sorozatot. Ezeken a rajzokon teljes pazarságában bontakozik ki grafikai technikája. A légiesen finom vonalakból felépülő képek horizontján mindig a jellegzetes homokhátsági táj valamely részletét látjuk, amely fölött egy-egy, a vidékre jellemző virág, építészeti motívum, vagy egy arc kinagyított látomása jelenik meg. A sorozat ajánlása az esetek többségében a feleségnek és társnak, Zsófinak szól. Az ajánlások sorai tudtunkra adják a művész örömét és az immár megtalált boldogságot is.
Bodor Miklós egyik régóta dédelgetett terve volt egy állatöv jegyeit ábrázoló naptár megrajzolása, a képek alatt Radnóti Miklós verseiből vett idézetekkel. Ezt a naptárt Halason készítette el 1984-ben. A következő években a népi építészet emlékeit megörökítő sorozatában lerajzolja a halasi Tabán jellegzetes épületeit, majd a Református sírkert kovácsoltvas díszeit és megörökítette a Széchenyi utca parasztházait. Legtöbbször megrajzolt és talán legjellegzetesebb helyi témája a Városháza. A következő évben a koronázási palást csipketervét készíti el. „Döbbenetes egymásra találás volt, a világhírű halasi csipke stílusa és az én rajzaim tökéletesen egybevágnak. A Háziipari Szövetkezet megrendelésére több tervet készítettem. A Szent István-palást körcsipke 1988-ben vásárdíjas lett a BNV-n."- tudósít bennünket a művész. Szintén a csipkéhez kötődő szoros kapcsolatát jelzik a Csipkeházról készített grafikái. De folytatódik a halasi középületek leltárba vétele is. Többek között ekkor készülnek a Református imaházat, a Szilády Áron Gimnázium épületét, az Általános Művelődési Központot, vagy a Gyűjtemények Házát ábrázoló grafikák.
1989-től, a rendszerváltozás évétől a korábban bejáratott ösztöndíjrendszer megszűnt és a művésznek újabb megélhetési forrást kellett találnia. Az ország nyugati régiójában, a Vas-megyei Kámban telepednek le, Szombathelytől mintegy húsz kilométerre. 1993 júniusától egy újabb alkotói periódus, újabb életszakasz kezdődik életében. Az elkövetkező, Kámban töltött több mint másfél évtizedről ír a család barátja, egy közeli kis falu polgármestere: Bodor Miklós „1992 júniusában Kámba költözik, pár kilométerre a Jeli arborétumtól. Új otthonra talált, nagyon sokat dolgozik. Az arborétumról készült sorozata a Községházán található, 14 stációképe került a kistemplomba és oltárképet festett a temetői kápolnába. Az arborétumban találkozott a havas szépével, az ősi, a Himalája tövéből származó rhododendronnal, amelyről számos sorozatot készített.”
A művész élete alkonyán befejezte Petőfi Sándor 1847-48-as alföldi és felvidéki útjának helyszíneit megörökítő rajzait. 2008-ban a félegyházi könyvtár új szárnyát az ő kiállításával adja át Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. Bodor Miklós 2009-ben egy új sorozatba kezdett. Annak kultúrklímának szereplőiről készített portrékat, akik szellemisége különösen közel állt hozzá. Ebben a sorozatban találkozhatunk Szentkuthy Miklós, Pilinsztky János vagy Latinovits Zoltán és Hamvas Béla, valamint a művésztárs Tóth Menyhért, miskei festő portréjával. A sorozatot az idén januárban a Magyar Kultúra Napján a Halas Galéria mutatta be. Ez a kiállítás tisztelgés volt a művész előtt, a Berki Viola-díj átadása alkalmával, amivel Kiskunhalas jutalmazta a művész életművét. Bodor Miklós erre a tárlatra azonban már betegsége miatt személyesen nem tudott eljönni. Az utolsó kiállítás, amely még a művész életében nyílt meg, a Petőfi-sorozat bemutatója volt. A tárlatot az idén, március 12-én Ráday Mihály nyitotta meg Kiskőrösön.
Bodor Miklós alig több mint egy évtizedes kiskunhalasi alkotó korszaka az életmű érett korszakának legjelentősebb műveihez kapcsolódik. A homokhátság néprajzi, építészeti emlékeit, a vidék növényvilágát megörökítő sorozata egy párját ritkító művészeti topográfiát eredményezett. A grafikák jelentős része ma is Kiskunhalason található. Ennek az alkotó korszaknak jelentőségét mutatja, hogy Bodor Miklós halasi évei eredményeképp egy száz oldalas album és két katalógus is napvilágot látott.
Bodor Miklós 2010. július 18-án vasárnap hajnalban, 86. életévében hunyt el Vasváron. Gyászolja őt életének és művészetének múzsája, Zsófi asszony, gyászolják a félegyházi, halasi, majsai és vasmegyei barátok és művészet pártolók. Mi, akik művészete érvényesüléséért tehettünk valamit, ígérjük, hogy emlékét tovább ápoljuk. Miklós pléhkrisztust és szamárkórót felvállaló szellemisége, az éteri fényből építkező művészete továbbra is megtermékenyítő, ösztönző példa marad. Jelképes, hogy Miklós testét sem temették el. Végakaratának megfelelően hamvait szétszórták a Jeli arborétum növényei között. Teste színes rhododendronokban és egzotikus fákban él tovább, míg alkotó szelleme a Homokhátság grafikáiban marad köztünk.
Szűcs Károly művészettörténész
Bodor Miklós: Kálvária. Jászberény, 1981
Elhunyt Bodor Miklós grafikusművész
Nagy veszteség érte a művészvilágot. Életének 85. évében elhunyt Bodor Miklós Berki Viola ösztöndíjas grafikusművész. Bodor Miklós 1925-ben született Nagykörűben, majd iskolás évei után rajzszakon végzett a Szegedi Tanárképző Főiskolán, első önálló kiállítása is ebben az évben volt a Kiskun Múzeumban. 1958-ban főleg ipari tanulókkal foglalkozott és 11 évig vezette a Holló László Képzőművészeti Szakkört. 1973-ig elsősorban festészet volt a kedvence; 1973-tól szinte csak rajzolt és megváltoztatta stílusát. Kidolgozza az egyenletes vastagságú, folyamatos vonallal rajzolás módszerét. 1980 körül lendületet kapott munkássága, ekkor ismerte meg a feleségét, Zsófikát, akivel a bugaci ősborókás szélén fekvő Móricgátra költözött. Itt a homokhátsági ősborókásban a fénnyel derített tájat kívánta megjeleníteni, a legapróbb részletektől a teljességig. Így jutott el a kék szamárkenyér szépségében megtestesülő szemléleti összegzéshez. 1987-ben a koronázási palást alapján megtervezi a Szent István palástja csipketerítőt, amely varrott formában a következő évben BNV díjat nyert. Később II. János Pál pápa ugyanilyen csipkét kapott ajándékba. Bodor Miklós 1992 júniusában Kámba költözött, ott élt, alkotott. Gazdag életműve 3000-nél több grafikát, párszáz olajfestményt, pasztelt foglal magába.
A művész legutoljára idén januárban mutatkozott be alkotásaival Kiskunhalason. A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Végh-kúriában kiállítás nyílt Bodor Miklós alkotásaiból. A Bács-Kiskun megyéhez és Kiskunhalashoz is ezer szállal kötődő Berki Viola ösztöndíjas alkotó legújabb műveit először láthatta a közönség. Az idős alkotó azonban egészségi állapota miatt nem tudott jelen lenni a megnyitón, de levélben köszöntötte a régi barátokat, ismerősöket. (halasmedia.hu)
HALAS GALÉRIA
6400 Kiskunhalas, Bajcsy-Zsilinszky u.5., Tel./fax: 77/423-232 E-mail: halasgaleria@gmail.com
Ludwig Martin, kronachi festő kiállítása a Végh-kúriában.
.jpg)
.jpg)
.jpg)